Megfoganásunk első pillanatában (vagy akár már jóval előtte) pályára állíthat bennünket a szüleink óhaja a nemünkkel kapcsolatban. Szerencsés esetben a szülők gyermeket várnak és nem lányt vagy fiút (míg a nemről nincs tudomásuk). Gyakoribb viszont, hogy csalódás éri őket amikor fény derül a gyermek nemére, hiszen ők: lány helyett fiút akartak, vagy éppen fordítva, fiú helyett lányt.
Akiket nem vártak
Azok a felnőttek, akiket nem vártak szeretettel a megfoganásuk pillanatától általában lázadó természetűek lesznek. Gyakran nem képesek beleérezni magukat egy másik ember életébe, ami egyfajta érzéketlenségben mutatkozik meg. Külön érdekesség, hogy ha a közeli családtag (testvér, nagyszülő) nem várja a gyermeket (annak ellenére, hogy a szülők igen), annak is komoly hatása van a felnőtt életre.
Sok esetben a nem várt gyermekek meg sem születnek (például ide tartozik az abortusz kérdés), de ha mégis, akkor mindenképpen lázadó természetűek lesznek.
A horoszkópban erre utal a Rahu én-jelzőként való megjelenése (1-es házban vagy fényszöget vet rá).
Fiúnak várt lányok, lánynak várt fiúk
A fiúnak várt lányok képletében a Mars erősebb hatással bír, ők lélekben férfiak. Munkahelyeken, párkapcsolatokban konkrét jele van annak, ha egy nő férfias attitűddel van jelen.
A lánynak várt fiúk képletében a Vénusz hatása intenzívebb, ők nőies attitűdöt képviselnek a kapcsolatokban. A személyes elemzések során sokan mondják is, hogy volt lánynevük.
Mi történik ha egy fiúnak várt lány és egy fiúnak várt fiú összejön egy kapcsolatban? Felüti a fejét a versengés és gyakran összecsapnak a kedélyek…
A bolygóerők megjelenése mutat minderre a horoszkópban. Azt is megtudhatjuk a segítségükkel, hogy voltak-e rejtett anomáliák a családban, melyek akár a 4., 5. generációig is kihatnak. Volt-e erőszak, esetleg haláleset, vagy csecsemő halált halt testvér.
Az elemzések során fény derülhet a feladatainkra, azaz felszínre kerül, hogy milyen viselkedési mintákkal kell szembenéznie az egyénnek.