Kiút egy válságos helyzetből…

Szeretnénk veletek megosztani Zsolt tapasztalatát. Elsősorban azért, hogy példaként szolgáljon minden olyan ember számára, aki azt gondolja, hogy megoldhatatlan nehézségbe ütközött…

Sziasztok!

Rövidke történet:

Több, mint 10 éve élek külföldön. Két éve immár annak, hogy egy elég komoly dolog történt velem. Nincs itt titkolni valóm, minden ami létezhető rámzúdult: az adóhatóságtól kezdve az önkormányzatokig. Röviden: egy elég komoly vállalkozást vezettem, s pár hónapja a hajléktalan igazolványért kellett volna sorba állnom a hivatalnál.

Segítséget kértem a barátaimtól, Dráginál kezdtem. Ez két hónappal ezelőtt történt. Egy szó mint száz, köszönet Dráginak, hogy elvezetett, elmondott, elkísért egy olyan világba, ahol eddig nem jártam. Ami érdekes, hogy nem is találkoztam Drágival, s közben Indiában is voltam. Igaz csak lélekben. E két hónap alatt amit megtanultam: sok-sok hit és szeretet, bizalom.

És egy olyan ügyből sikerült ezen erők által kiszabadulnom, hogy szinte hihetetlen. Igaz, tenni kell érte. Meg kell keresni a megfelelő segítséget és betartani, hinni, bízni benne és működik.

Ezúton köszönetet mondanék elsőként Dráginak, s megkérném őt, hogy adja át ezt az üzenetet az igaz barátainak, az Advaitáknak és az indiaiknak, akik hitet és erőt teremtettek, s megoldottuk közösen ezt az ügyet.

KÖSZÖNÖM DRÁGI!!

Ma egy jól működő cég vezetője lettem ismét.

Zsolti

És ez szóról szóra így igaz.

Mégegyszer köszi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Kérjük az elküldés előtt fogadja el az Adatvédelmi szabályzatunkat

*

Elfogadom