Asztrológus szemmel: Mormon vezérek

A minap összefutottam 2 mormon sráccal, és emberbaráti szokásomhoz híven egy jót beszélgettem velük. Aki esetleg nem ismeri őket: amikor jóképű jól öltözött amerikai fiatalokat látunk az utcán, fekete névtáblával az ingükre erősítve és mindegyiknek valamilyen XY Elder a neve, nos ők a 2 évre kiküldetésben élő mormon misszionáriusok.  Mivel már korábban is olvastam a témáról végül is a beszélgetőtársam a kérdés-válaszaimra csak bólogatott  mert az USA történelmének erre vonatkozó részleteiben  már egész jó vagyok. Hazaérve a kíváncsiságom odáig fajult, hogy, úgy döntöttem megnézem a témát asztrológus szemmel is, pontosabban a mormon egyház két alapítójának horoszkópját.

ifj. Joseph Smith
(1805. december 23. – 1844. június 27.), a mormonizmus megalapítója

john smith elemzés
Joseph Smith  – Védikus asztrológia, elemzés

Születésének évében, december 21-én volt napfogyatkozás. A napfogyatkozás körüli születések veszélyesek és furcsa sorsokat hoznak… 

John Smith
ifj. Joseph Smith, a mormonizmus megalapítója

Smith ötödik gyermekként született. Már egészen fiatal korában, 7 évesen szembe kellett néznie a halállal: súlyos csontvelőgyulladást kapott, melyből nagy nehézségek árán, lassú folyamatban gyógyult fel. A család sokszor költözött, olykor különösen nehéz időket élt meg. Felnőtt korában sem a nyugalom és a béke voltak életének fő motívumai. A mormonizmus megalapítása után sem volt egyszerű az élete: üldöztetések, csalások, vádak, költözések sora kísérték a mindennapjait.

38 évet élt.

Rák aszcendens, a Hold és a Vénusz együtt áll a 7-es házban

A Smithről készült képet nézegetve láthatjuk, hogy egy erős, jóképű férfi volt. (Erre utal különösen a Hold együttállása a Vénusszal). Fontos volt számára a párkapcsolat (Vénusz a 7-es házban) és a család (Rák aszcendens). Talán nincs szükség külön magyarázatra arra vonatkozóan, hogy megismerjük, mit jelentettek számára a kapcsolatai, a család, a nők annak ismeretében, hogy 33 hivatalos házassága volt (ennél lehetett több is, bizonyára nem kevés gyermekkel megáldva).

Nap a Nyilasban, 4 bolygó a Nyilasban, Halak a 9-es házban, erős Jupiter, Rák aszcendens

A vallásalapító mivoltát el sem kerülhette volna ennyi prófétaságra utaló jellel a horoszkópjában. Az önéletrajzi írásokból kiderül, hogy Smith-nek látomásai voltak, melyben megjelent maga az Atyaisten és Jézus Krisztus. A látomásaiban megtudta, hogy az akkor működő egyházak nem jártak jó úton, az ő feladata lesz egy újabb egyház megalapítása, melyben angyali segítséget is kap. A tanításokat összefoglaló, A Mormon könyve 1830-ban jelent meg.

4 bolygó az ellenségek házában (6-os ház), Szaturnusz a 4-es házban

A mormon egyház megalapítását követően Smithnek és a vallás követőinek folyamatosan üldöztetésekkel, támadásokkal kellett szembenéznie, olykor még a közösségén belül is. Költözések, harcok kísérték az útját .

Halála egy börtönben érte. Bár Smith is rendelkezett ekkor egy korábban becsempészett fegyverrel, mégis életét vesztette egy tűzharc során, amikor is egy fegyveres csoport rohamozta meg a celláját.

Brigham Young
(1801. június 1. – 1877. augusztus 22.), észak-amerikai mormon felekezeti vezér

birgham young
Brigham Young – Védikus asztrológia, elemzés

Oroszlán aszcendens

Az életrajzából kiderül, hogy valóban olyan volt, mint egy oroszlán: 1832-es áttérése utáni időszak

Brigham Young
Brigham Young, mormon vezér

(Smith-hez hasonlóan) szintén küzdelmes és harcokkal teli volt, de végül az illionis-i kiűzetése után ő vezette a népét Utahba, ahol Salt Lake City fővárossal megalapították a mormon territóriumot. Küzdelmes útja volt, de végül ő volt az, aki igazán véghezvitte a küldetést, hogy otthont találjanak a mormon hívőknek.

Vénusz erős pozícióban

A Young-ról készült képen láthatjuk, hogy nem volt csúnya ember, külsején különösen megjelennek az oroszlán jegyek. A szépség számára is fontos lehetett. 17 felesége és 44 gyermeke volt a hivatalos adatok szerint.

Szaturnusz a 12-es házban nagy kitartást, egzaltált Jupiter ugyanott nagy fokú vallásosságra, tudásra is utal.

A végső letelepedésig hosszú és fárasztó utazások, öldöklések is nagy szerepet játszottak a mormonok életében Young vezetése idején.

Vénusz Mahapurusa*  jóga: 10-es házban, a bikában több más bolygóval jelentős hírnevet státuszt és nem utolsó sorban nagy vagyont hozott neki…

31 évesen tért át a mormonizmusra, 35 évesen már Apostol és 43 évesen elnök. A felekezete neki köszönheti az anyagi stabilitását és felvirágoztatását. Halála után feleségei és gyermekei mellett kétmillió dollárt hagyott hátra, mely abban a időben hatalmas pénz volt.

*(maha=nagy, purusha=ember, jóga= bolygó konstelláció)

A Nap a 10-es házban egyfajta királyt jelöl, a Merkúr a jó kommunikációt, diplomáciai érzéket mutatja.  A Vénusz (Mahapurusha jóga) miatt karizmatikus személyiség.

Nem csoda hát, hogy a Mormon egyház a Brigham Young-nak köszönheti a felvirágozását.

A születési adatok a Nemzetközi Asztrológiai Adatbázisból származnak.

Szerző: Dragan Milunovits

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Kérjük az elküldés előtt fogadja el az Adatvédelmi szabályzatunkat

*

Elfogadom